Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2013. május 20.
XII. évfolyam 5. szám.
                                             Kéri Pálnak

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
        itt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
        mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
        sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
        bús Magyarország.

Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
        lápos aszókon.

Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
        s búzavirágkék.

Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
        lóg az ereszről.

Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
        könnyű harangszó.

Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
        messze mutatna?

És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
        és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
       és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
        tárogatószó.

(Páris, 1940)

Faludy György
Óda a magyar nyelvhez
l
KÖNYVAJÁNLÓ
BIZET
Symphony No: 1.
II. Adagio
Royal Philharmonic Orchestra
Charles Munch vezényel
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

Nem kolera, nem rák, nem AIDS
lesz majd, ami miatt kivész
a robot-népség egy napon,
hanem… Ezt én sem tudhatom.

Talán attól, hogy fémeket
száz évig is kísérthetek:
nincs szívük, melyben nő iránt
vagy vagyonért lobbanna láng,
nincs féltékenység, nincs harag,
nincs fásultság, nincs indulat,
nem lop, csal, ámít és hazát
sem árul el e társaság –
s ez lesz a veszte.
Mert a vétkek
nélkül bukéja vész a létnek,
megposhad, mint a pocsolya.

S a létezés létének ettől
kezdve nincsen nyomós oka.

A nem-kísérthetőség átka
hoz pusztulást az új világra,
és az, ki bűnre bujtogat
felkavarván posványokat:
a boltot jobb, ha most bezárja –
végleg dologtalan marad.

Nincs, nincs remény. A semmi ágán
kisemmizve zokog a Sátán.



Baranyi Ferenc
A  SÁTÁN  KESERVE
Hajba túrt ujjak. Gondok és bánat, szűkülő szem.
Az ablakon homály. Szivárgó ósdi eszmeillat,
kibújt középkori sötét, folytonos mellé, ellene,
a senkinek se jó, távolodó távlatok,
elázott, lucskos lyukak a reményben,
himbálódzó, leesni készülő rendi rendetlenség,
világ-magyar, világnemzet, világbaromság,
fekély a szóban, kifakadó, varasodó, újra folyó,
beroskadó egység, különválás. Könyör-rothadás.
Honnan, miért, kinek. Miből a semmi?
Kitapintható élek a romokon, édenkert sárban,
közmunka, közérdek, közös ködközök,
ébredő gyilkos pillantása a törvény,
töredező, régi nyilaink a kontinens hátában,
visszhangok a toronyban, tűz van, tűz van
babám, vizet ránk. De még nem ég eléggé!
Ódor György
Magunkban
                                Soóky  Lászlónak
            Nézzétek
D.I. tovább vándorol
most egy véget nem érő télbe
papírtalpú cipőjében szuttyog a hólé
Mindennapi betevő után hajszolja magát
az embertelenség labirintusában
szakadékokon zakatol át

Küldetése van meghalni feltámadni naponta
többször Gondolatban minden kapun becsönget
persze nem teszi valaki megszánja úgyis
Hiszi van még emberség a népekben
A pék néhány tagnapi
pogácsát dob neki fogatlan szájában
nyálával fellazítja Korty borról álmodik

Már rég nem ír verset másokét olvassa örül
hogy lát a sebtapasszal megragasztott szemüveggel
Ha jó költeményre lel
szívében hangosabban kolompol a lélekharang
és felveszi a költő nevét azok közé
akikért esténként imádkozik
Áldott legyen a tehetség egyre hosszabb a névsor

Százhúsz éve hatvan évesen bolyong a városban
kopott kabátja madárszárny csapdossa testét
Mellette menetelnek évszázadok vereségei
világégések halottai csontmellkasukra forrasztott
háborús kitüntetésekkel ott masíroznak a halálmenetben
a jeltelen sírokba temetettek akiknek nyughelye fölé
emlékmű helyett lakótelepet emeltek
Ott bicegnek a megcsonkított fák a megvakított bokrok

amiknek tövéből halálra erőszakolt asszonyok tápászkodnak fel
vérző öllel csontmarkukban bibliák színükhöz ragaszkodó
lepréselt ibolyákkal gyónják a Mindenhatónak hogy
megbocsátottak az ellenük vétkezőknek
A menet fölött a történelem krematóriumából
füstbe ment életek gomolyognak
vonulnak a munkaképtelenek agg csecsemők pelenkás öregek

Ki állhat a halálmenet élére
Ki végrendelkezhet a felelősségről
Én Pro Testálok
Te protestálsz?
Ő protest áll

D.I. a menet élére áll
ő akit megtagadtak otthonok
küszöbei aztán lerogy a városháza elé
kopjafát farag egy elhullott madárnak
elképzeli hogy dolgos élete után végre
jól megérdemelt nyugdíjas napjait éli
nem törődik azzal sem hogy egy huncut fillérje sincs
az alkalmi munkát nem regisztrálják
ő mégis boldog
mert a hajlékául kinevezett padra
sötétedés után Isten
mindig melléül beszélgetni


Pethes Mária
Az embertelenség labirintusában
Hatvannyolc év nyomja vállam,
amit tudtam, megcsináltam,
és most Hozzád fohászkodnék:
ne szólíts el, hadd éljek még.
Sok a munka, nehéz, kemény.
Ki csinálja meg, ha nem én?
Az ember - sok rá a tanú -
tényleg "isa, por ës homou",
de a munka folytatódjon,
ne kelljen most abbahagynom!
Vagy ha mégis el kell mennem,
maradjon egy részem itt lenn:
esõcseppben, nádban, sásban,
egy szerelmes sóhajtásban.

(2013. április 27.)

Mándy Gábor
Levél Istenhez, a 68. születésnapomon
Ne gyere hétfőn az ablakomhoz!
A hétfő az álmokat fehérre festi,
zajokat ringat, és nem mesél;
a szendergő szellemek ritkán ragyognak,
s nem adnak semmit a csókokért.

Ne gyere kedden az ablakomhoz!
Kedden az angyalok alszanak,
a verebek riadtan összebújnak
egy hólepte fenyőfa gally alatt.

Ne gyere szerdán az ablakomhoz!
Szerdán a szívem még zárva tart.

Soha se gyere az ablakomhoz!
... nem tudlak etetni .. kis-madár

Ne gyere.. kérlek..
menj el.. messze..
ócska fényem torz-tükörben elrejtettem
- apró csillag -
hideg éjen
rád vigyáz


Pongrácz Ágnes
Ne gyere hétfőn
l
...
Következő oldal>>>
Tartalom
1.oldal
l
2.oldal
l
Albert-Lőrincz Márton:
egy hamis halálhírre
Arany Tóth Katalin:
Csak a szeretet
Bányai Tamás:
Jobb soha, mint későn
Bárdos László: Másféle alvilág
Bodó Csiba Gizella:
Földünk a magasból
Cselényi Béla: A kikötői akvárium
Debreczeny György:
még hazavárnak
Demeter Zsolt: Májusi zöldben
Hoitsy-Horváth Edit:
Az árok partján
Kajuk Gyula: Kalap, kabát
Kamarás Klára:
…és megpihent a hetedik napon
Kaskötő István: Kurta írmányok
Mentovics Éva:
A Nagymama háza
Nógrádi Gábor: M. Ferenc
Ritza István: Számvetés
Sárközi László: Haiku
Verasztó Antal: A katona

l
3.oldal
Baka István:
A negyvenedik év szonettje
Balogh Örse: Epizódok
Bittner János: Húsz év
Fetykó Judit: (részletek
G. Ferenczy Hanna:
Éjfél a pályaudvaron
Kardos András: A Bükk
Ketykó István:
Vinnélek magammal
Kő-Szabó Imre:
Egyszerű történetem
Lehoczki Károly: Csalódás
Lelkes Miklós: Mikor a hegy…
Péter Erika: Zuhanás
Simonyi Imre: Vers
Végh Sándor: Csikorgó köveken

4.oldal
Urr Ida
versek
Faludy György
versek
5.oldal
l
6.oldal
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Gulácsy Lajos
festőművész
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Szami Radics Béla
Szót kérünk mi cigányok is!