l
2
Az Isten – a legenda oly kegyes –
teremtett fényt, földet és sok sebes
patakot, kertben almafát,
és végül fő művét, az embert is magát…
Addigra kicsit fáradt lehetett,
másképp nem csinált  volna
ilyen selejteset.

– Szaporodik!
De ennyit nem remélt…
– Egyetlen alkotóját
okolja mindenért?

És rimánkodtak mind.
Tengernyi nép…
Az Isten se értette már miért.
Mindent és mindennel ellenkezőt
kértek egyre növekvő indulattal,
izzott a föld, mint túlhevített katlan.
Mind a másik kiirtásán könyörgött, főt
s térdet hajtva oltárok előtt.

Ám nem hajlott az Isten, nem akart
hallgatni ilyen összevissza zajt.
Felsóhajtott: – Ó, honnan e rút hajlam?
Hogy már ne halljam
e kerge, gonosz népet,
magamnak nem teremtek
hallókészüléket…!

Fotelba ült és könyvébe,
a Bibliába mélyedt,
bár már betéve tudta az egészet.

Kamarás Klára
…és megpihent a hetedik napon
Hetven esztendőm, amikor megértem,
ünnepelhetném, de a kor nem érdem.
Bármi jön majd még ezután, megoldom,
mert ez a dolgom.

Felsorolhatnám valamennyi érvem,
hogy mit és mit nem sikerült elérnem.
Lám, a matróz lesz kapitány, ha józan.
... Mért ne hajózzam?

Éltem úgy, mint más, sohasem mesésen,
nem jutott több, kész van a számvetésem:
Otthonom lett, rég kikötőre leltem,
rendben a lelkem.

Régi lángom már alig ég, nem éget,
arra vágyom, bár hamar érne véget!
Már a végső hang közelít a dalban,
s vár nyugodalmam.
Ritza István
Számvetés
Kaskötő István
Kurta írmányok
A Bóvli.

A rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel a Bizottság a giblyXL6 Spiral Galaxy peremén tartotta soron következő ülését. A Bizottság, légyen az Universum Luxum Product Minőség Ellenőrző és Szabadalmi Főhatóság (ULPROMELLSZAFŐ), egy új “egység” design részleteit hivatott vizsgálni és következtésképpen annak, az Univerzum által előírt feltételek betartását és a produktum piaci lehetőségét megállapítani.
A Bizottsági pulpitus előtt egy két láb magas emelvényen állt a “subject” fehér lepedővel takarva és mellette az úgynevezett “forró széken” ült maga a kérvényező, feltaláló, barkács mester. A szőke, fiatalos kinézésű feltaláló idegesen tekintett körül a szaporodó közönség sorain, értelmes kis malacszemei csillogtak a várakozástól. Pelyhedző szakálla és vállig érő, fésületlen haja bohémes benyomást keltett a megfigyelőkben. Zavartan fészkelődött a nagy fotőjben, tétován babrált finomívelésű kezeivel vaskos dossziéján.
- Neve? – dördült a Bizottság elnökének hangja.
- Jehova.
- Csak úgy Jehova? Vezetékneve nincs?
- Mindenható. Mindenható Jehova.
Többen kuncogtak a közönség körében, néhány bizottsági tag elmosolyodva kacsintott egymásra.

                                                                 tovább>>>
Albert-Lőrincz Márton
egy hamis halálhírre
szerény volt
mint téli égen a napfény
törékeny
mint a madárcsont
és légies mint az éter

mosolygott mikor nem fájt
a fellebviteli kórság
amellyel perelt
(megorrolt volna rá
a világi mohóság
amelyből többet élvezett
mint szenteltvízből a kereszt?)

mosolya olyan volt
mint a versben életre kelő szó
(cipóban a kovász)
da Vinci látta mását
de a halál simára festi
ecsetjével az arcok ráncát
Csak a szeretet hiányzik
tovatűnő életünkből,
mit a reggeli ébredés
oly várakozással fogad.
Vágyainkat úgy rejtjük el,
miképp a búcsú szavából
a „várlak” kimarad.

Csak a szeretet hiányzik
a szűkölő ölelésből.
Még a fáradt megérkezés
kézfogása is elmarad.
Egymás szavát felejtjük el,
így lesz mondandónk javából
mellőzött gondolat.

Csak a szeretet hiányzik
e megfakult csendéletből:
az éveinkkel mért kevés
már erőt és hitet sem ad.
Vívódva csonk életünkkel,
távolodunk imáinkból
– lelkünk vétkünkben rab.

Csak a szeretet hiányzik
jövőnkbe szőtt terveinkből,
s a világ-bűn, mint Jelenés
vészjóslón szól, karon ragad:
szembe állít tört énünkkel,
háborgást szít hibáinkból,
és kétségbe tagad.

Csak a szeretet hiányzik
napjaink bús perceiből,
s a benne rejlő megértés.
A szeretet - mi elfogad.
Bár megbékélnénk szívünkkel!
Emelhetnénk jóságunkból
is lélek-hidakat.



Arany Tóth Katalin
CSAK A SZERETET
Cselényi Béla
A kikötői akvárium
A kikötői akvárium
óriási volt és dioptriás.
Amúgy is ormótlan halakat
láttunk benne óriásiaknak.

De milyennek láthattak
bennünket a halak?
Körös-körül
talán olyan kicsiknek,
nyeszletteknek,
mint én, a biciklicsengőn
a barátomat és a falut.

Budapest, 2012. IX. 24.

A negyvenedik napon elállt az eső és megszűnt a vizek áramlása is. Szél kerekedett, és úgy tűnt, mintha csökkenne a víz mélysége.
Itt-ott már egy-két szikla is kibukott a hullámokból. Aztán egyik reggel arra ébredt Nóé, hogy egy kisebb zökkenés után megállt a bárka. Megfeneklett. Márpedig akkor föld, szárazföld van alatta – gondolta – ahogy megígérte a Teremtő, és az ő családja megmenekült. Ők igen, meg a bárkán lévő állatok is. De mi lehet a többiekkel? Valóban elpusztult minden élő, ahogy az Úr mondta, vagy esetleg másoknak is megkegyelmezett? Kiengedett a bárkából egy gyorsszárnyú hollót, nézzen szét, mi van odakint a világban
                                                                 tovább>>> 
T.Ágoston László
Szivárványív
Van egy rajz a kirakatban.
Rajta kalap, kabát
csüng az ódivatú fogason
s nem unja még magát.

Megjött vagy elment
a gazdája rég,
ivott egy csésze teát,
itt lakik, vagy vendég?
Nem tudhatom…
de látom otthonát,
annak, ki valamikor
elővett egy ív papírt…
és félrehajtott fejjel,
eltűnődve rajzolt,
később meg verset írt
a hangulatról,
mely elragadta,

kívülről nézve
az enteriőrt,
az ajtót, mely elé
maga állította
a zord fogast,
mint bejárati őrt…

Idáig jutott tán
gondolatban,
közben még talán
meg is mosolyogta
szelíden önmagát…
és elkészült
a végeredmény.

Nos, kalap, kabát!




Kajuk Gyula
Kalap, kabát
nyájasan
teljes jogú tagjaként a nyájnak
a birkanyírók még hazavárnak
Debreczeny György
még hazavárnak
A nagynéni úgy tekintett rá, mintha érzéketlenül sárba tiporta volna anyja emlékét, éppen most, alig néhány perccel azután, hogy maguk mögött hagyták a frissen betemetett sírgödröt. Nyilván nem tetszik neki, hogy lemondta a megígért látogatást, amire amúgy is kényszerből vállalkozott, hiszen ki nem állhatta nagynénjét. Több mint húsz éve nem beszéltek egymással, s ez akkor is így lett volna, ha két saroknyi távolság van lakóhelyük között. Az ellenszenv persze kölcsönös volt, ezt a nagynéni sem titkolta soha, ahogy a húgát, úgy őt is lenézte, vagy sokkal inkább megvetette, éppen ezért nem veheti zokon, ha most magára hagyja képmutató gyászában.
- Ne haragudj - ismételte meg, elkerülve nagynénje lesújtó pillantását, miközben azon töprengett, mi lehetne a legelfogadhatóbb kifogás, amire végül mégsem került sor, mert az asszony csak annyit mondott, eredj, fiam. El sem köszöntek egymástól.
                                                                   tovább>>>
Bányai Tamás
Jobb soha, mint későn
A kanális rácsain
lefelé gyömöszölődő
fenséggel
mit is tehetsz?
Ami alak volt, tartás, néhanap
fölfelé vetett tekintet,
test, célra szánt jelenlét,
most önmagától elesten, holmi réseken
préselődve, szeletekben, szétszabdalva távozik...
Alvilág. Az. De nem árny, nem árnyak sütötte mezők,
hanem zubogó szennylé lidércnyomásos sekélye,
mélytudat erősítgette sanda lefolyók,
rögeszmébe vájt mértéktelen szűkösség,
hol fordulni, felülni képtelenség, csak
apró tajtékokba veszni lehet,
atomonként bukni föl-le e végtelen csökkenésben.

Bárdos László
Másféle alvilág
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Türkiz medál nyakadon,
Alabástrom lábadon,
Láma gyapjú válladon,
Száz nyáj elfér hátadon.

Bozótborosta álladon,
Óceán tükreid bámulom
És áldanom és áldanom
Kell minden formád,

Hogy láthatom!

Gyémántköved bányakincs,
szénfekete mély a szint,
Gyomrod barlangfalán
milliónyi kérdés; - talán
előttünk is éltek itt?

Nyomornegyed bugyraidban
Nyerserők a karjaidban
Teaföldek az öledben
Vízesések öbleidben,
Szerelmetes medreidben
Vajúdik minden hajnal,
őserdők oxigén-sátra alatt
születik bíbor alkonyattal,

Fénykoszorú glóriád!

Havas bércek fejfedődön,
Jégbe vésett keszkenődön
Csipke-hímes dombtetőkön
Istenem, ámulva időzöm.

Folyók százágú deltáját,
hófehér fák csontos vázát,
Rajzoltad és megfestetted
Jókedvedben teremtetted!
De kormos, füstös fenn a pára,
Mangrove-fák pusztulása,
Esőerdők megfogyása
Az ember tette mindezt mára,

Az életnek nagy az ára.

A Föld felett szállok, látom
- Látomásban, -
Arcaid millió dűne-ráncban,
kisimultan a sivatagban,
Hol teveháton baktattam
Veled minden utamban
Érzőn eggyé olvadtam,

Fájdalmasan boldog voltam.


Bodó Csiba Gizella
Földünk a magasból
Nógrádi Gábor
M. FERENC
Most úgy teszek… (de úgy-e?
És ha ő „így”-nek érti?
Vagy „amúgy”-nak, s akképpen válaszol?
Vagy úgy cselekszik, hogy nyilvánvaló
a félreértés, magyarázhatom,
csak erősítem téves tudatában?
Sőt megdühödhet, hogy kételkedem
értelmezésében, vagy épp azért,
mert megérti, hogy nem értette meg…)
Nem, nem. Maradjunk mozdulatlanul.
                            
1968.

Hajdanában aranyszőke hajjal
futkosott a fenyőfák alatt,
s madárdallal köszönt az új hajnal
a hárs felől, mely ma is árnyat ad.
Akácliget bókolt, s lám a bodza
most is ontja édes illatát…
bódító volt, mindig lázba hozta
- tövükben vert egykor kis tanyát.

Gyermekkora mára tűnő emlék,
szellő karján ringó látomás,
múlt ködéből visszaintő vendég;
frissen sütött cipó, lágy tojás,
kakasszó a nyári ébredésnél,
tücsökdallal átszőtt altató,
ezüstholdas, titokzatos éjfél,
rózsabokrot metsző Nagyanyó…

Lám, a rózsák szirmaikat bontják,
ránevetnek ott, a zöld közül,
mert néha még elcsalja a honvágy,
ám az idő mégsem könyörül.
Bármily szép a virág karcsú ága,
mely kibújt a régi hant alól,
megrokkant a ház az elmúlásba,
s lélekharang hívó hangja szól.

Ablakai ma már nem ragyognak,
évek marták szét a keretet,
bárhogy fájhat, feszíthet, sajoghat,
falai közt múltja bennrekedt.


Mentovics Éva
A Nagymama háza
          Történet, mely több mint ötven évet
           érlelődött az időben.

A nép még nem volt elég érett a forradalomra, olvasta a Katona nyolcvan éves nagyapja az egyik korabeli tudósításban. Mivel igen furcsállotta a hasonlatot, dörmögött magában hozzá egy sort; mintha a nép olyan lenne, mint a körte, hogy érik, érik, aztán egyszer csak kész…
Tudod fiam, a bátor emberek, akikkel valóban történik valami nem mindennapi dolog, azok sohasem dicsekszenek vele. Szólni is csak akkor szólnak róla, ha nagyon muszáj. A Katona nagyapja ezt serdült unokájának mondta, aki még nem volt katonasorban, és akit nem tartott elég idősnek ahhoz, hogy a szóba hozott forradalmi eseményeket magától megértse.
                                                           tovább>>>

Verasztó Antal
A katona
kint sut a nap
arany tányérokat terít arcomra
rubin színű izzó május melybe megmártózom
leáztatja rólam palástom
a paradicsommadár billeg ághegyen
egy más világ él bennem itt
nincs ember ki megértene
de itt fekszel megölelsz felelsz
mindent neked adok
ha nagyon kevés is vagyok
látni fogod  zöld mindenütt

Demeter Zsolt
Májusi zöldben
Éveim ráncok
arcomon. Körülöttem
hó, szél és álmok.
Sárközi László
Haiku
Következő oldal>>>
....
Gulácsy Lajos. Eksztázia.